Rólunk Könyveink

Szalontai Kriszta könyvei a kertbe, a természetbe szólítják az olvasókat.
A KERTpedagógia szülőknek és pedagógusoknak íródott, a gyermekekkel való kertészkedés örömeiről és fejlesztő hatásairól szól.

A Gyógynövények és tanösvények című könyv 70 féle gyógynövényt és 35 gyógynövényes kirándulóhelyet mutat be évszakos bontásban.

A 100 kedvenc gyógynövényünk című kötetben pedig egyaránt szerepelnek gyűjthető és termesztett növények, alaktani leírásuk és fitoterápiás alkalmazási lehetőségeik.

A könyvek kaphatók és megrendelhetők a könyvesboltokban.

 

KERTpedagógia
Gyógynövények és tanösvények
100 kedvenc gyógynöényünk

 

KERTpedagógia

Kertészkedés gyerekekkel – és ami mögötte van

A kert hidat képez a város és a természet között, a kertpedagógia pedig megtanítja használni a kertet, mint eszközt a természethez való visszaforduláshoz. A kertészkedést érdemes csoportos ültetéssel kezdeni. Ez a tevékenység összekovácsolja a résztvevőket, s ráirányítja figyelmüket a növényekre. A gyermekek itt azt is gyakorolják, hogy ki kell várni a sorukat, összpontosítani kell a többiek cselekvésére, majd be kell abba kapcsolódni, óvatos mozdulatokkal kell a földet ásni, s kíméletesen kell a növénnyel bánni – e szerteágazó saját élmények által a kertpedagógia fejlesztő hatással bír. Mindezek után következik a finommotorika: a megfelelő helyre, a szükséges mélységben kell a palántát a földbe illeszteni, közben figyelni kell a növény gyökerére, környezetére is. Az esztétikai szempontok is meghatározóak, vagyis az egyes növények színük, méretük alapján hogyan kövessék egymást: ebben rejlik a csoport közös döntési lehetősége, amit tervezés és megegyezés előz meg. Ezáltal fejlődik a gyermekek együttműködési képessége és szépérzéke is. Egy kaspó vagy ágyás beültetésével ilyen szerteágazó tapasztalatokhoz juttathatjuk a gyermekeket. A növények öntözését, gyomlálását is bízzuk rájuk: ezáltal az általuk gondozott növényekért felelősséget vállalhatnak. A környezeti nevelés csak saját élményeken keresztül, tapasztalati úton valósítható meg hatékonyan. Ehhez járul hozzá a kertpedagógia és a könyvben olvasható egyszerű ötletek, melyek családi körben és intézményes formában is könnyen megvalósíthatók. Szerezzen örömet és felejthetetlen élményt gyermekeinek, tanítványainak, formálja szemléletüket a kertészkedésen keresztül!

A könyv 2015-ben jelent meg a Kornétás Kiadó gondozásában. Terjedelem: 208 színes oldal. Kapható a könyvesboltokban és a Kiadóban.

 

Gyógynövények és tanösvények

Túrakalauz – 70 gyógynövény, 35 kirándulóhely

E túrakalauz hasábjain bemutatunk hetvenet a hazánkban honos gyógynövények közül, amelyeket bárki megtanulhat felismerni, s a szakszerű gyűjtés és feldolgozás ismeretében elkezdhet használni egészségének megőrzése vagy visszaállítása érdekében. Gyermekeknek, időseknek, stresszben megfáradtaknak is hasznos elfoglaltság a kirándulás, s ha nyitott szemmel járunk, könnyen felismerhetjük a könyvben évszakos bontásban, képekkel ismertetett vadon élő gyógynövényeket. Élőhelyüket, és hozzájuk kapcsolódó tanösvényeket is részletesen ismertetünk, valamint gyűjteményes kertekbe is elkalauzoljuk az olvasót, ahol gyakorlati ismereteket is szerezhet a gyógynövények felhasználásáról.

A túrakalauz 2016-ban jelent meg a Kornétás Kiadó gondozásában. Terjedelem: 248 színes oldal. Kapható a könyvesboltokban és a Kiadóban.

 

100 kedvenc gyógynövényünk

Gyűjthető és termeszthető gyógyfüvek

Magyarország gyógynövénykincse olyan gazdag, hogy a növényeket tanulmányozva, hatásukat megismerve házipatikát állíthatunk össze. A kistermetű növénykék és a hatalmas fák egyaránt tartalmazhatnak gyógyító hatóanyagokat, amelyek egészségünk megőrzését vagy gyógyulásunkat szolgálják. Érdemes minél több gyógynövényt a természetben megkeresnünk, s gyűjtenünk azokból, amelyekre szükségünk lehet.
A természetes gyógymódok iránt érdeklődő olvasóknak szánt, száz gyógynövényt részletesen bemutató könyvben egyaránt szerepelnek gyűjthető és termesztett növények, alaktani leírásuk és fitoterápiás alkalmazási lehetőségeik. A könyvben az egyes növények gyógyhatásait, alkalmazási területeit a népgyógyászat és a legújabb klinikai vizsgálatok tükrében mutatjuk be. A legtöbb betegségre, panaszra találunk megoldást a természetben.

A könyv 2023-ban jelent meg a Kornétás Kiadó gondozásában. Terjedelem: 224 színes oldal. Kapható a könyvesboltokban és a Kiadóban.
 

A szerzőről

Szalontai Kriszta gyógynövénytermesztés szakirányon végzett kertészmérnök, aki újságírói gyakorlata, pedagógiai tapasztalata révén az élő természettel kapcsolatos ismeretterjesztést tartja hivatásának. 2014-ben megalapította a Botanicon Kert Klubot és a hozzá tartozó tankertet, hogy az óvodás és iskoláskorú gyermekeknek kertészeti szakköröket, természetismereti táborokat tarthasson.

Bízik abban, hogy az olvasók az egészségmegőrzéshez a kertészkedést, a kirándulást és a gyógynövények használatát bevezetik életükbe. Rendszeresen szervez természetismereti programokat, élménykertészkedést, gyógynövénygyűjtő kirándulásokat, nyári táborokat, melyekről ezen a honlapon tájékozódhatnak. A könyvek a Botanicon Kert Klub programjain is megvásárolhatók. A szerzőről bővebb információk a www.szalontaikriszta.hu oldalon olvashatók.

Facebook oldalunk: www.facebook.com/kertpedagogia

A könyvek kaphatók és megrendelhetők a könyvesboltokban.

 


Cím: 1121 Budapest, Kázmér út 51. · Telefonszám: 06 (30) 895-5395 · E-mail cím: info@botanicon.hu